Az MSZP elnöke szerint a kormány elfedi a valóságos problémákat

3100.hu Fotó: Huszár Máté, az MSZP Nógrád megyei elnöke és Molnár Gyula pártelnök salgótarjáni sajtótájékoztatójukon

Sajtótájékoztatót tartott ma délután Salgótarjánban Molnár Gyula, az MSZP elnöke. A pártvezető beszélt a véleményük szerint legjelentősebb problémákról – az egészségügyről, az orvoshiányról, a gazdaság helyzetéről és az országon belüli bérfeszültségről -, de kérdésre a jövő évi országgyűlési képviselő-választás nógrádi jelöltjei körüli egyeztetésekről is szólt.

 

Huszár Máté, az MSZP Nógrád megyei elnöke, Salgótarján alpolgármestere ismertette: Molnár Gyula pártelnök hétfőn délután találkozott Fekete Zsolt polgármesterrel, egyeztettek helyi szakszervezeti vezetőkkel, majd a sajtótájékoztatót követően nyilvános fórumot tartanak. A sajtótájékoztató témájára néhány mondatban kitérve úgy fogalmazott: húsba vágó a megyénkben úgy az orvoshiány, mint a jövedelmi különbségek kérdése. Kiemelte: Nógrádban valamennyi orvosi szakképesítés hiányszakmának minősül, az alapellátásban pedig öt éven belül várhatóan a körzetek 30 százaléka, 7 éven belül pedig a fele megüresedhet, ha nem történik változás.

 

Látszatpolitizálás, orvoshiány, gazdasági válság fenyeget

Molnár Gyula, az MSZP elnöke látszatpolitizálásnak, a valóságos problémák elfedésének nevezete azt, ami a mindennapokban ma Magyarországon érződik. A politikai intézményrendszerek jelentős része nem működik, vagy nem abban a hatékonyságban működik, mint annak egy normális demokráciában ennek lennie kellene – mondta, példaként hozva az ügyészséget, vagy a köztársasági elnök intézményét.

A gazdaság helyzetéről Molnár Gyula úgy fogalmazott: a számok csak látszólag jók, gazdasági válságot prognosztizál arra hivatkozva, hogy Magyarország közel 5 százalékos GDP-arányos Európai Uniós támogatás mellett tud produkálni 3,6 százalékos gazdasági növekedést.

Ha majd egyszer visszatekintünk az Orbán-korszakra, akkor az elszalasztott gazdasági lehetőségek időszakaként fogjuk ezt megélni, mert ahelyett hogy valóban Magyarországot emelő gazdaságot építettek volna, sokkal inkább kövekbe fektették a pénzt, ezek a kövek pedig stadionokká lettek, amelyek nem hozzák, sokkal inkább viszik a pénzt.

Az orvoshiányt érintően kitért rá: az 500-600 tartósan hiányzó házi- és fogorvos pótlására a következő kormánynak többletforrásokat és lehetőségeket kell majd biztosítani legfőképpen az olyan körzetekben, mint Nógrád megye. Ismertette azt is, hogy egy aktuális KSH-statisztika szerint több mint 63 ezer orvos van az országban, ténylegesen azonban szűk 36 ezer praktizál. Ha a szülési szabadságon lévőket, nyugdíjasokat nem számoljuk, akkor is rendszerszintű probléma áll a számok mögött, az orvosok jelentős része nem Magyarországon boldogul – állapította meg.

Jelenleg a GDP 4,6 százaléka megy egészségügyre, ezt komoly ütemben emelve el kell jutni odáig, hogy a GDP 6 százalékát költsük erre a területre. Olyan béremelést kell megvalósítani, amely a szakápolók bérét gyorsabban zárkóztatja fel, de az orvosok jövedelmét is növeli. Egy 25 százalékkal intenzívebb bérelemeléssel 4 év alatt meg kellene duplázni a terület dolgozóinak bérét.

Az egészségügy mostoha helyzetére utaló újságíró kérdésre Molnár Gyula úgy reagált: “ennek a hatalomnak nem túlzottan érdeke, hogy kiművelt emberek sokáig éljenek Magyarországon”. Ezzel szemben a sportba és a kommunikációba ölt milliárdokat elképesztőnek nevezte.

“Minél közelebb van a gazda szeme, annál jobban hízik a jószág” – idézte Gőgös Zoltán párttársát utalva arra, hogy programjukban ők az fogják javasolni, hogy legyen az egészségügynek saját minisztériuma, mert “ilyen távol a döntéstől a felelős szereplő még nem volt Magyarországon”.

3100.hu Fotó: Huszár Máté, az MSZP Nógrád megyei elnöke és Molnár Gyula pártelnök salgótarjáni sajtótájékoztatójukon
3100.hu Fotó: Huszár Máté, az MSZP Nógrád megyei elnöke és Molnár Gyula pártelnök salgótarjáni sajtótájékoztatójukon

 

Becsapás a rezsicsökkentés, Magyarországon belül kell a bérunió

Magyarország egyik legnagyobb problémája az, hogy tizenhétszeresére nőtt a legalsó milliók és a fent élő néhány 10 ezer ember közötti jövedelemkülönbség – tért át a bérek kérdésére Molnár Gyula.

Az alsó rétegben körülbelül 30 ezer forintos jövedelem-növekedés volt tapasztalható az elmúlt években, a tetején pedig 500 ezer forintnál is több. Gyakorlatilag az alsó rétegekben az elmúlt 6-7 évben az inflációhoz képest nem hogy növekedett volna a jövedelem, hanem csökkent. Az egykulcsos adó becsapás, a rezsicsökkentés nekik szintén becsapás. Mindezek úgy tűnnek, mintha alul valamilyen többletlehetőséget teremtenének, azonban a gazdagoknak, a felső tíz százaléknak kiosztott pénzt ma Magyarországon az alsó 30-40 százalék fizeti meg, ezen pedig változtatni kell.

A Jobbik béruniójára utalva Molnár Gyula úgy fogalmazott: Magyarországon belül kell béruniót kialakítani, hiszen “lehetetlen dolog az, hogy Budapesten 245-250 ezer forint az átlagbér, Győr-Moson-Sopron megye környékén is 200 ezer felett van, Szabolcsban 134 ezer körül, itt Nógrádban 140 ezer körül…” Nem Európával kell ebben versenyeznünk – foglalta össze.

 

Létezik olyan forgatókönyv, melyben az MSZP és a DK is Dömsödi Gábor mögé áll be Kelet-Nógrádban

A jövő évi országgyűlési választás nógrádi baloldali jelöltjeit firtató kérdésre Molnár Gyula részint elismerte, hogy a megye két választókerületét lényegében már felosztották a Demokratikus Koalícióval való tárgyalásaik során. Ennek eredményeképpen a Salgótarjánt is magában foglaló Nógrád 1-es számú körzetben várhatóan a Demokratikus Koalíció ad jelöltet.

A pártelnök ugyanakkor kiemelte: nagyon közel vannak hozzá, hogy erről megállapodjanak, azonban ebben a “játszmában” nem csak ketten vannak. Az elkövetkezendő időszak feladatait ismertetve elmondta: amennyiben megszületik ez az MSZP – DK megállapodás, ajánlatot tesznek a “kisebb pártok” felé, de az utolsó pillanatig nyitottak az LMP felé is. Megfogalmazta, hogy az LMP-vel a lehetséges megállapodás alapja a kölcsönös visszaléptetés lehet, így viszonylag kendőzetlenül utalt arra, hogy a három érintett fél sikeres megállapodása esetén az sem kizárt, hogy Dömsödi Gábor mögé áll majd be az MSZP és a DK is.

 

3100.hu Fotó: Huszár Máté, az MSZP Nógrád megyei elnöke és Molnár Gyula pártelnök salgótarjáni sajtótájékoztatójukon