Már Nógrádban is több helyszínen zajlanak az útfelújítások

3100.hu Fotó: A rossz minőségű aszfalt felmarásával a 22-es számú főút megyeszékhelyi szakaszán is megkezdődtek az útfelújítási munkálatok

 

Az Útinform által kiadott információk alapján Nógrád megyében az országos főút-felújítási program részeként bejelentett munkálatok jelentős része már megkezdődött.

 

Dolgoznak a 22-es számú főúton:

  • a 2-es út elágazója és Pusztaberki elágazója között,
  • Őrhalom és Szécsény között,
  • a benczúrfalvai elágazó és Endrefalva között,
  • Endrefalvától Karancsságon át Ságújfaluig,
  • Ságújfalu és Kishartyán között,
  • továbbá a főút salgótarjáni, belterületi szakaszán is.

Ezen helyszíneken felül már megkezdődött a munka Kisterenye és a dorogházai elágazó között is a 23-as számú főúton. Várhatóan az elkövetkezendő hetekben adják át a munkaterületet a 21-es számú főút zagyvapálfalvai négysávos, valamint Eperjes-telep és a városközpont közötti szakaszán, továbbá a 23-as számú főúton Nemtiben, illetve Nemti és Nádújfalu között.

 

A munkálatok sebesség- és egyéb forgalomkorlátozásokkal járnak, több szakaszon jelzőlámpás irányítás mellett. Az országos főút-felújítási programról Nógrád megyét érintően már korábban beszámoltunk, az alább olvasható bejegyzésünkben.

 

3100.hu | 33 kilométernyi főút felújítása kezdődött meg Nógrádban

33 kilométernyi főút felújítása kezdődött meg Nógrádban 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg. A felújítások miatt még több térség elérhetősége javul, csökkennek az utazási idők, emelkedik a közúti és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala.

 

3100.hu Fotó: A rossz minőségű aszfalt felmarásával a 22-es számú főút megyeszékhelyi szakaszán is megkezdődtek az útfelújítási munkálatok