Két képzést is kínál Salgótarjánban az Óbudai Egyetem

Az Óbudai Egyetem 2018 szeptemberétől mérnökinformatikus alapképzését is elindítja salgótarjáni képzési központjában. Emellett újra lehet jelentkezni az egyetem Salgótarjánban induló felsőoktatási szakképzésére is. A hallgatók még biztosan a Meredek úton kezdik majd ősszel tanulmányaikat, ugyanakkor már az is biztos, hogy még idén megkezdődik az egyetem salgótarjáni központja végleges otthonának kialakítása.

Információs napot tartott Salgótarjánban az Óbudai Egyetem és az egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhelyének vezetése. A Városházán megtartott nyílt napon becsléseink szerint mintegy 80 érdeklődő diák vett részt, köztük Fülek környékéről érkezett középiskolás végzős hallgatók is megjelentek.

A nyílt napot összegző sajtótájékoztatón Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere azon ígéretét fejezte ki, hogy a salgótarjáni alapképzést választók külön figyelmet kapnak majd az önkormányzattól, a helyi fiatalok rendelkezésére álló városi ösztöndíj-pályázatokra külön felhívják majd az ide beiratkozók figyelmét. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a majdani itt diplomát szerző fiatalok helyben találják meg számításaikat a munka világában is. A mérnökinformatikus képzést üdvözölve Fekete Zsolt úgy fogalmazott: megítélése szerint ezzel a végzettséggel kifejezetten jó elhelyezkedési esélyei lesznek a fiataloknak.

A felvi.hu honlapon az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának kínálatában már megtalálható a salgótarjáni műszaki mérnökasszisztens felsőoktatási szakképzés, a Neumann János Informatikai Karhoz kapcsolódó salgótarjáni mérnökinformatikus felsőoktatási alapképzés azonban a 2018. január 31-i frissítéssel fog megjelenni az online felületen (több más egyetem és főiskola újabb képzéseivel együtt).

Gáti József, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese kiemelte: céljuk, hogy elsősorban a salgótarjáni térség és a megye munkaerőpiaci helyzetét erősítsék és javítsák olyan képzések indításával, melyre igény is mutatkozik. Kiemelte, hogy intézményfejlesztési stratégiájuk szerint haladnak előre lépésről-lépésre, miszerint tavaly a műszaki mérnökasszisztens felsőoktatási szakképzéssel indultak, ősztől pedig a vállalati igényeknek megfelelő alapképzés is megjelenik a salgótarjáni kínálatban. A régióban végzett felmérés is megerősítette, hogy a mérnökinformatikus alapképzés jó választás.

 

Mérnökinformatikus alapképzés Salgótarjánban

Gáti József rektorhelyettes kérdésünkre elmondta: a salgótarjáni mérnökinformatikus alapképzés mindenben megegyezik az egyetem budapesti képzésével. Egyetlen eltérés mutatkozik: bizonyos alapozó tantárgyak esetében, ahol helyi potenciál is rendelkezésre áll, salgótarjáni tanárok is bekapcsolódnak az oktatásba. A szaktárgyakat viszont ugyanazon oktatók tanítják majd, mint a budapesti képzésen. Terveik szerint 30-30 fővel, nappali munkarendű, államilag finanszírozott képzést indítanak Salgótarjánban (de a képzés költségtérítéses finanszírozási formában is elérhető). Gáti József kiemelte: az egyetem a hallgatói előmenetelt folyamatosan figyelő és támogató rendszert is működtet, amelyben tanácsadással, akár külső konzultációs lehetőségek biztosításával is segítik a hallgatók tanulmányait. Az egyetem vezetésének célja ezzel a rendszerrel is az, hogy a lehető legalacsonyabbra szorítsák le a lemorzsolódási arányt.

Székyné dr. Sztrémi Melinda, az Óbudai Egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhelyének igazgatója a volt Nemzeti Szociális és Családpolitikai Intézet épületében kialakítandó egyetemi központtal kapcsolatos kérdésünkre elmondta: jelenleg zajlik a kiviteli tervek véglegesítése és ezzel párhuzamosan beruházásra vonatkozó közbeszerzési eljárást előkészítése is. Terveik szerint február végén elkezdődik a kivitelező kiválasztásának folyamata, a beruházás az idei évben biztosan elkezdődik.

A hosszú távra tervezett salgótarjáni kapacitásokat firtató kérdésünkre a rektorhelyettes elmondta: a képzések felfutásával 200-300 közötti hallgatói létszámot szeretnének beállítani Salgótarjánban. Ettől hosszabb távra vonatkozóan (a 2020 utáni évekre) is vannak terveik, elsősorban a gazdasági képzések, ezen belül is a kereskedelem és marketing szakokkal kapcsolatban. Ebben a kérdésben még nem születtek döntések, de mint a Gáti József megfogalmazta: “a folyamat előrevetíthető”. Hozzátette: a salgótarjáni egyetemi épületet is úgy alakítják ki, hogy alkalmas legyen a hosszú távra tervezett képzéspaletta oktatására.

3100.hu Fotó: Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda, az Óbudai Egyetem salgótarjáni központjának igazgatója és Gáti József, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese
3100.hu Fotó: Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda, az Óbudai Egyetem salgótarjáni központjának igazgatója és Gáti József, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese

Schmuck Balázs, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának tanulmányi osztályvezetője a mérnökinformatikus alapszakkal kapcsolatban kiemelte: úgy Magyarországon, mint az egész világon hiány van informatikusokból. A kar alapvető törekvése, hogy folyamatos kapcsolatot tartanak a terület meghatározó cégeivel és figyelembe veszik igényeiket, eszerint formálják a tantervet is, a képzésfelépítést éppen most újították meg. “Az elhelyezkedést tekintve nálunk végzett, de munkanélküli egykori hallgatóról nem tudunk, gyakorlatilag a hallgatók többsége már a képzés ideje alatt ajánlatot kap későbbi munkáltatójától. Egy friss kimutatás szerint a nálunk végzett hallgatók 400 ezer forint körüli átlagkeresettel lépnek be a munka világába” – tette hozzá. A 7 féléves alapképzésről elmondta: 4 félév alapozó szakaszból és 3 félév specializációból állnak a tanulmányok, utóbbi során a hallgatók egy-egy szakterületet mélyebben megismerhetnek.

 

Műszaki mérnökasszisztens felsőoktatási szakképzés Salgótarjánban

Dr. Koltai László, az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának dékánja kiemelte: a salgótarjáni műszaki mérnökasszisztens felsőoktatási szakképzés első évfolyamának minden hallgatója sikeresen teljesítette az első félévet, nincs lemorzsolódás. Kiemelte a képzéssel kapcsolatban, hogy gyorsan szakmát tud szerezni vele az ezt választó hallgató, gyakorlatorientált képzés lévén akár azonnal munkába tudnak állni a tanulmányokat követően. A gyorsan végzettséget és munkát szerezni szándékozók mellett a dékán azok számára is ajánlotta a képzést, akik bizonytalanok a továbbtanulásukat illetően.

A felsőoktatási struktúrában a műszaki mérnökasszisztens képzésnek öt specializációja (elektronika-elektrotechnika, gépészet, könnyűipar-ruházati ipar, nyomdaipar, környezetvédelem-vízgazdálkodás) létezik jelenleg, ezek a harmadik félévben jelennek meg és a negyedik félév gyakorlata is eszerint zajlik. Mind az öt specializációhoz a gyakorlati képzőhelyet biztosító szerződött ipari partnere van az egyetemnek a térségben. Koltai László azt is hozzátette: a képzés bizonyos alapszakokra való későbbi sikeres felvétel esetén 30 kreditpontig beszámítható.