Játszóterek épülnek és újulnak meg Salgótarjánban

Hat új játszótér épül és valamennyi városrészben korszerűsítik a játszótereket Salgótarjánban. Az idei és a jövő évet felölelő programban a kor követelményeinek megfelelő, a gyerekek komfortigényét maximálisan szolgáló közösségi tereket vehetnek majd birtokukba a legifjabb városlakók – írja a Salgótarján Ma önkormányzati havilap.

Új játszótér épül Baglyasalján, Károlyin, Pintértelepen, Somoskőben, az Eperjes-telepen, valamint minijátszótér épül a Tóstrandnál is.

Az önkormányzat ezen felül felújítja a Gorkij-telepi, a Beszterce-lakótelepen lévő Sebaji úti, a Déryné úti, a salgóbányai, a Kassai soron lévő, a zeneiskola mögötti, a Fáy András körúti, a vásártéri, a Szerpentin úti, a Csalános úti, az Újakna úti és a Kistarján úti, a Pécskő út 12-es szám mögötti, az Arany János úti, az Acélgyári úti, a Hársfa úti és a Báthori úti játszótereket, de megújul a Dolinkában található játszótér is. A Beszterce-lakótelepi, Füleki út melletti játszótérnél kevés az árnyas terület, ezért itt árnyékolókat helyeznek majd el.

A program ütemezését hamarosan kitűzi az önkormányzat, a munkálatok 2018 és 2019 során valósulnak majd meg. A fentieken túl megújul majd a Pécskő és a Meredek utak által közrezárt játszótér is, az itteni beruházás a játszóház kialakítására irányuló projekthez kapcsolódik majd.

 

3100.hu Fotó: A zeneiskola mögötti játszótér