Ilyen lesz az új piac Füleken

 

Fülek önkormányzata már korábban döntött arról, hogy egy új piacot épít az egykori művészeti alapiskola néhány épületének helyén.

 

Az épületegyüttes két alegységből fog állni. A Piac utcával párhuzamosan építenek fel egy falazott épületrész, melyben várhatóan öt kis üzlet kap helyet, köztük egy regionális mezőgazdasági termékeket forgalmazó bolttal. Ennek az épületnek a közepén nyílik majd egy bejárat a piac fedett udvarára. Az udvart fedő tetőszerkezet alatt mintegy negyven árus fér majd el. Maga az udvar átkötést is fog biztosítani a Piac utca és a Koháry tér között.

 

 

A piac jellegzetes kisvárosi ipari stílusban épül meg. Az építkezést két forrásból tervezi finanszírozni a város: 100 ezer eurót szeretne meríteni az úgynevezett regionális hozzájárulásból, melyet az állam a Losonci járás cselekvési tervében különített el erre a célra a kormány a tavaly nyári kihelyezett ülése során. Erre az önkormányzat már be is nyújtotta a kérvényét. A további kiadásokat a városi költségvetés fedezi majd: 125 ezer euró összegben a 2017-es évben és ugyanilyen mértékben 2018-ban. Az építkezés 2017 nyarán indul, a kész piacot a város 2018 második felében szeretné megnyitni – közölte Fülek Város Önkormányzata.

 

Fotók forrása: Fülek Város Önkormányzata
CLOSE
CLOSE