Fizetés nélkül hajtott el nógrádi benzinkutakról négy szlovák személy

A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség lopás vétsége és egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt emelt vádat négy szlovák állampolgárral szemben, akik Nógrád megyei benzinkutaknál tankoltak, majd onnan fizetés nélkül távoztak.

A vádlottak kifejezetten ezzel a céllal jöttek Magyarországra még 2014 novembere és 2015 januárja között. A lopások előtt minden esetben a benzinkutak közelében lévő gépkocsikról szereltek le rendszámokat, majd ezeket saját gépkocsijukra helyezték fel azért, hogy az általuk használt járművet ne lehessen azonosítani.

A négy vádlott ezzel a módszerrel két salgótarjáni és egy szécsényi benzinkútról több mint 140 liter gázolajat tulajdonított el, mintegy 51 ezer forint értékben. A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség a bűncselekmények elkövetését elismerő, büntetlen előéletű vádlottakkal szemben pénzbüntetés kiszabását és a bűnügyi költség megfizettetését indítványozta vádiratában.

 

(Kiemelt fotónk illusztráció!)