Felkerült a felújítás szempontjából prioritást élvező műemlékek jegyzékére a füleki vár

Ez a lépés a város és a vármúzeum számára is új lehetőségeket teremt a vár felújítását érintő pályázatokat tekintve – közölte Füleki Városi Hivatal a 3100.hu-val.

Északi szomszédunknál a lista bővítése a műemlékállomány 2017–2022 időszakot átfogó védelmi stratégiája keretében került jóváhagyásra tavaly decemberben. Rigó Konrádnak, a kulturális minisztérium államtitkárának szavai alapján az első ilyen lista 2012-ben jött létre, most frissítették másodszor.

A régióból egyedül a füleki vár, a szomszéd térségből pedig a zólyomi Pusztavár kerültek a jegyzékbe. Az utóbbi években nagyméretű felújításokon áteső gácsi és véglesi kastély, valamint a losonci zsinagóga lekerültek a listáról. Kastélyok és kúriák kategóriában az alsózellői kastély, a középületek közül a rimaszombati megyeháza, a történelmi emlékek közül pedig a parlagosi plébánia és B.S. Timrava emléktáblája kerültek a jegyzékbe. A műszaki szempontból jelentős emlékeket a tiszolci vasút képviseli, a 20. századi építészeti emlékek közül pedig egy Losoncon található villa bővíti a listát.

“A listán olyan műemlékek szerepelnek, melyek égetően sürgős karbantartást igényelnek. Azok a műemlékek, melyeket az utóbbi időszakban sikerült rekonstruálni, lekerültek a listáról, azok pedig, amelyek felújítása halaszthatatlan, vagy épp folyamatban van, felkerültek rá” – ismertette az államtitkár. Hozzátette, hogy műemlékvédelmi szakértők és a kulturális minisztérium munkatársainak értékelése alapján a jegyzék az egyes régiók legjelentősebb műemlékeivel is bővült.

 

Értékes műemlék a füleki vár

A füleki önkormányzat már évek óta dolgozik azon, hogy a vár bekerüljön az említett jegyzékbe. A város polgármestere, Agócs Attila úgy fogalmazott: a füleki vár régiókon átívelő jelentőséggel bír, ezért egyértelműen a listán a helye.

“Bizonyos szempontok alapján, tágabb közép-európai kontextusban a legnagyobb jelentőségű műemlékek közé tartozik a maga nemében. A vár központját a román kori palota alkotja, mely még a tatárjárás előtt, a 13. században épült. Kevés ilyen műemlék található a térségünkben. A vár korabeli fontosságáról az építésénél használt egyedi módszer is tanúskodik” – emelte ki a polgármester, a Füleki Vármúzeum egykori igazgatója. Az említetteken kívül a várdomb geológiai felépítése, valamint annak műépítészeti alkalmazása is egyedi. “Sőt mi több, ami a vár 13–17. századig tartó átalakulását illeti, tökéletes példája annak, miképpen változhat egy középkori nemesi vár újkori erődítménnyé” – tette hozzá a polgármester.

 

Új lehetőségek

A jegyzékbe való felvétel új lehetőségeket hoz magával a város és a vármúzeum számára a várat illető pályázatokat tekintve. Megnöveli annak esélyét, hogy nagyobb összegű támogatásokat sikerüljön szerezni a felújításra. “Ez a lépés fokozott figyelmet biztosít az adott műemlékeknek. A támogatási programok és egyéb támogatások kiírásaiban előnyben részesíthetik a jegyzékben szereplő műemlékeket. Ez azonban minden pályázatot meghirdető intézmény egyéni döntésén alapul” – magyarázta az államtitkár, aki ugyanakkor példaként említette, hogy a felújítás és védelem szempontjából prioritást élvező állami műemlékek modernizációja és komplex rekonstrukciója címet viselő pályázati kiírás kizárólag a listán lévő műemlékekre vonatkozik.