Fekete Zsolt: nagy, szép és méltó feladat előtt áll a város

 

Nagy, szép és méltó feladat előtt áll Salgótarján – mondta Fekete Zsolt, a város polgármestere három nappal a Modern Városok Program keretében Orbán Viktor miniszterelnökkel aláírt megállapodás után tartott sajtótájékoztatón, pénteken.

 

Fekete Zsolt ismertette: a város vezetői elszántak a program mielőbbi végrehajtásában, a jövő héten már elkezdődik az ütemezés. Nagyon örül, hogy ebben az időszakban lehet Salgótarján polgármestere – fogalmazott. A salgótarjániaknak az az érdekük, hogy a város ne pártpolitikai csatározások színhelye legyen, hanem ténylegesen el tudjon indulni a fejlődés útján, ezért a fejlesztési csomagot is a kormánnyal és a helyi ellenzékkel együttműködésben dolgozták ki – emelte ki.

A polgármester felidézte, hogy 2014-ben, amikor a baloldali koalíció átvette a település vezetését, felmérték a lakossági igényeket, a város lehetőségeit, az üresen álló épületek elképzelhető funkcióit, a kitörési pontokat. Ezek alapján dolgozták ki a Modern városok program elemeit, majd 2016 májusától több kormányzati egyeztetés előzte meg a miniszterelnök szerdai látogatását és a megállapodás aláírását – tette hozzá. Úgy állították össze a csomagot úgy, hogy a város kiadásait csökkentse, a fejlesztések – főleg a turisztikai és gazdasági fejlesztések – megvalósulása bevételt generáljon, valamint újra hasznosuljanak az üres állami és önkormányzati ingatlanok, segítve a város fejlődését – mondta.

Szavai szerint “miniszterelnök úr nagyvonalúságából” több új elemmel bővült a program. Fekete Zsolt ezek között említette a várost elkerülő négysávos utat, a tervezettnél nagyobb uszoda, valamint új városközpont építését, az egyházi épületek felújítását, a Novohrad-Nógrád Geoparkhoz kapcsolódó régiós turisztikai beruházásokat, valamint azt, hogy az összes barnamezős “rozsdafolt” felszámolása mellett a kormányfő még szabad zöldmezős területek megvásárlását is lehetővé tette.

A város huszonhét éve befektetői gondokkal, önfenntartási, költségvetési problémákkal küzd, ezért arra kérte a miniszterelnököt, a területek megvásárlása után kormányzati segítséggel irányítsanak a térségbe befektetőket, hogy új munkahelyek létesüljenek, az adók pedig gyarapítsák a várost – mondta a polgármester. Kitért arra: addig azonban ameddig a fejlesztések bevételt generálnak majd, működési hiányokat kell évről évre orvosolni, ezért Orbán Viktor segítségét kérte a biztonságos működéshez, hogy megfelelő ütemben kezdhessék, vihessék végig a beruházásokat.

Közölte: a tervezésekbe bevonják a megyei építész- és iparkamarát is. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy először a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolát költöztetik át a Rákóczi iskola üresen álló, felújítandó épületébe, így megkezdődhet az új autóbusz-állomás és a parkolóhelyek kialakítása. Párhuzamosan épülhet a középiskola tankonyhája és megújulhat a volt Népjóléti Képzési Központ egyik szárnya, amiről a Salgótarjánban főiskolát indító Óbudai Egyetemmel egyeztetnek – ismertette Fekete Zsolt.

 

Forrás: MTI
Kiemelt fotó: Fekete Zsolt polgármester a Modern Városok Program megállapodását ismertető keddi sajtótájékoztatón (Forrás: Fekete Zsolt | Facebook)