Erős rimaszombati képviselet, Fülek polgármestere is a megyei közgyűlésben

Szombaton tartották Szlovákiában az ország történetében immár ötödik megyei választást.

 

Szlovákiában a megyei választás tétje jelentősnek nevezhető, tekintve, hogy a közigazgatás hatályos modellje szerint megyei szinten születik döntés a szociális és a középfokú oktatási intézmények, illetve a kórházak jelentős részének finanszírozásáról, valamint a közúthálózat egy részének fejlesztéséről is. Ennek ellenére a választók részéről a megyei választások iránti érdeklődés rendszerint nagyon alacsony. A legutóbbi megyei választásokon 2013-ban a részvétel alig haladta meg a húsz százalékot.

A magyar szavazatokra számító két politikai erő – az MKP és a Most-Híd vegyespárt – küzdelméből 2013-ban az MKP került ki győztesen. Az MKP akkor két megyealelnöki posztot szerzett, és közel negyven – túlnyomó többségükben saját listán indított – képviselőt juttatott az önkormányzatokba. A Most-Híd-nak 17 képviselői helyet sikerült szereznie, de közülük 13-an koalíciós listákon indultak. A tegnapi választások eredményeképpen az MKP 30 önálló és 3 koalíciós, míg a Most-Híd 8 önálló és 1 koalíciós mandátumot szerzett a megyei közgyűlésekben.

Országosan nagyot ugrott a szavazási kedv a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest. Ez a mostani, mintegy 30 százalékos országos részvétel annak tükrében azonban már kevésbé meglepő, hogy immáron egyértelmű, hogy szinte mindenhol megyeelnök-leváltó hangulat uralkodott:

hat megyének lesz új vezetője, két megyei elnök maradt a posztján.

A legmagasabb részvételi aránnyal az országon belül a Nógráddal (is) szomszédos Besztercebánya megye lakossága nyilvánította ki véleményét, a szavazásra jogosultak 40,3 százaléka voksolt. Besztercebánya megyében – mint a legnagyobb szlovákiai közigazgatási egység területén – összesen tizenhárom választókörzet van, ebből mindössze a négy déliben: a nagykürtösi, a losonci, a rimaszombati és a nagyrőcei járásban szavazhattak az ott élők magyar jelöltekre. A részvételi arány a Losonci járásban 32,53%, a Rimaszombati járásban 34,08%, a Nagykürtösi járásban 34,03%, a Nagyrőcei járásban 32% volt.

 

49/7

A Besztercebánya megyei közgyűlésben az elnökké választott Ján Lunter mellett 49 képviselő ül majd, közülük 7 személy képviseli majd a négy járás déli területeinek az érdekeit. A Besztercebánya megyei magyarság számára (is) az egyik legfontosabb választási eredmény, hogy a függetlenként (de több párt által is támogatott) indult vállalkozó, Ján Lunter 48,5 százalékkal leváltotta a szélsőséges Marian Kotlebát az elnöki posztról, aki ezúttal 23,2 százalékot ért el. Az elnök leváltásának az Magyar Közösség Pártja képviselői is nagyon örülnek. Mint mondják, végre a győztes oldalára kerültek.

Féltünk egy kicsit, mert akiket eddig támogattunk, mind elbukott. Reméljük, hogy az új elnöknek egy jó csapata lesz, és együtt tudunk majd működni. S Lunter előtt biztosan nyitva lesznek a kapuk is, így az egész megye jobban tudja majd láttatni magát. Meg vagyunk győződve, hogy jobb pozícióba kerülünk

– nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Auxt Ferenc járási elnök, aki a saját csapatára is nagyon büszke lehet, hiszen valóban szép eredményt értek el, mind a négyen bejutottak.

 

Járások

A rimaszombati járásban 6 képviselőt lehetett választani, innen négy magyar, az MKP színeiben induló jelölt is bejutott a megyei közgyűlésbe: Juhász Péter, Cziprusz Zoltán, Auxt Ferenc és Rigó László. Szintén képviselő lett a függetlenként induló Jozef Šimko, Rimaszombat polgármestere is.

A losonci járásban 5 mandátumot lehetett megszerezni. A megyei közgyűlésbe Agócs Attila, Fülek polgármestere is bejutott, 3921 szavazatot kapott. Nem jutott be az MKP két erősebb jelöltje, a járási elnök Csúsz Péter és a füleki tanár, Szvorák Zsuzsanna, annak ellenére sem, hogy Csúszra 10 százalékkal többen (3671), Szvorákra 20 százalékkal többen (2653 fő) szavaztak, mint négy évvel korábban. Agócs Attila közösségi oldalán mondott köszönetet mindazoknak, akik bizalmukat szavaztak neki és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy eddigi tapasztalatait megyei képviselőként is kamatoztathassa.

Külön öröm számomra, hogy közös erővel sikerült leváltanunk a megye éléről az eddigi extrémista megyefőnököt Marian Kotlebát, és hogy helyét a választásokat nagy fölénnyel megnyerő Ján Lunter foglalja el. Remélem, hogy együttműködésünk gyümölcsöző lesz. Minden erőmmel azon leszek, hogy a rám ruházott lehetőséggel egész Nógrádot szolgáljam

– fogalmazta meg Agócs Attila.

A Nagykürtösi járás 3 képviselője között újra ott lesz az MKP-s Jámbor László, a Nagyrőcei járás magyarok lakta részének azonban a következő öt évben sem lesz megyei képviselete.

 

Kiemelt fotó: Agócs Attila, Fülek polgármestere
CLOSE
CLOSE