Elkezdődött a Tarjáni Tavasz rendezvénysorozata

 

Hétfőn este megkezdődött a Tarjáni Tavasz, Salgótarján legnagyobb művészeti fesztiválja. A következő két hónapban mintegy ötven koncert, színházi előadás, irodalmi program és kiállítás várja a városlakókat. A 30. Tarjáni Tavasz nyitóprogramja Koncz Zsuzsa tegnap esti, Vadvilág című lemezbemutató koncertje volt.

 

Simon Lajos, a József Attila Művelődési Központ igazgatója a rendezvénysorozat hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: az intézmény 1988 óta minden évben megrendezi a fesztivált. Míg kezdetben az 1984 óta működő nemzetközi dixieland fesztivál felvezető programja volt, ma már ez a város legjelentősebb fesztiválja – tette hozzá.

Dániel Zoltán, Salgótarján kulturális területért is felelős alpolgármestere elmondta: a programok egy részét annak jegyében szervezték, hogy Salgótarján idén ünnepli várossá nyilvánításának 95. évfordulóját.

 

A június elsején záruló programsorozat keretében április 23-án Zenthe Ferenc Emléknap lesz a városban a salgóbányai emlékháznál, ahol Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója is megemlékezik a város szülöttjéről. Megünneplik azt is, hogy április 24-én lesz ötéves a Zenthe Ferenc nevét viselő színház. A teátrum május 22-én bemutatót is tart: az Augusztus Oklahomában című darabot a premiert megelőző napokban a fővárosi József Attila Színházban is előadják.

A fesztivál két hónapja alatt 12 színházi előadást láthat a közönség. Programot szerveznek a tánc világnapjára is, de a táncprodukciók között az ExperiDance is bemutatja a Nostradamus Világok vándora című előadását. Tíz kiállítás is szerepel a programban: Rodolfo Figyeljék a kezemet, mert csalok című életmű-kiállítását a Dornyay Múzeumban láthatja a közönség, a művelődési központban a Nógrád Megyei Fotóklub mutatja be Városunk fotós szemmel című tárlatát. Május 27-én nyílik meg a 34. Salgótarjáni Tavaszi Tárlatot.

Május 5. és 7. között zajlik a 33. Nemzetközi Dixieland Fesztivál. A szabadtéri, templomi és színházi koncertek mellett sok év után visszatér az éjszakai örömzene is, a jam session házigazdája a Hot Jazz Band lesz.

A Balassi Bálint Megyei Könyvtárban és a Zenthe Szalonban több programon is megemlékeznek a költészet napjáról.

 

Forrás: MTI