Elhunyt ifjabb Szabó István szobrászművész

 

Kilencven éves korában elhunyt ifjabb Szabó István, kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész, Nógrád megye díszpolgára – közölte a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum pénteken a honlapján. A művész csütörtökön halt meg, temetése február 10-én 11 órakor lesz Benczúrfalván.

 

Ifjabb Szabó István a Nógrád megyei Dorogpusztán született 1927. május 22-én. 1952-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ezt követően Csók Istvánnal, Pátzay Pállal együtt az elsők között lett a képzőművészeti szövetség tagja. Részt vett a nemzetközi kisplasztikai biennálé beindításában, segítette a nemzetközi szimpóziumok és a szabadtéri kiállítások rendszerét, a magyar éremművészet bekapcsolását a nemzetközi szervezetbe, a FIDEM-be.

Nógrád megye, Bátonyterenye és Királyhelmec díszpolgára volt. A felvidéki település főterére ő készítette Petőfi, Szent István, Szent Imre és Szent László szobrát. Országszerte mintegy 70, fából faragott és bronzból öntött köztéri emlékművét, emlékszobrát, plasztikáját állították fel. Köztéri alkotásai között egyaránt megtalálható Marx, Engels és Lenin alakja, Váci Mihály, Vörösmarty Mihály és Rajk László szobra, Mária-szobor, második világháborús és honfoglalási emlékmű, több díszkút – köztük a Szentkorona-díszkút – és játszótéri plasztika. Szobrai között van a Matyó menyecske, a Táncoló lány, az Anyaság és a Szentháromság-szobor. Bronzba öntötte Nógrád megye legismertebb személyiségeit is, Nagy Ivánt, Szontágh Pált, Madách Imrét és Fráter Erzsébetet, Mauks Ilonát és Mikszáth Kálmánt.

 

 

Ifjabb Szabó István a Nógrád megyei Benczúrfalván élt abban a műteremlakásban, amelyben 1912 és 1920 között Benczúr Gyula dolgozott, és amelyben édesapja, idős Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész alkotott 1955-től 1992-ig – írja az MTI.

 

A szobrászművészre a Dudellai Ildikó által, 2012-ben vele készített riporttal emlékezünk.

 

Beleszületett a szobrászatba – 85 évesen is aktív a Munkácsy-díjas Szabó István

 

Kivételes hely Benczúrfalva. Nógrád megyében itt van az a műteremlakás, amelyben 1912 és 1920 között Benczúr Gyula dolgozott, ebben alkotott idős Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész 1955-től 1992-ig, és itt kerestük fel most fiát, ifjabb Szabó István kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművészt, aki 85 évesen, jelenleg is dolgozik.

Nekem nem volt dilemmám a tekintetben, hogy gimnazistaként milyen életpályát válasszak

– idézi fel.

Apám mellett nőttem fel a műteremben, szabadidőmben, ha nem játszottam, mellette dolgoztam. Korán megtanultam gipszet önteni, 12 éves koromtól segítettem apámnak, ha emelni, mozgatni kellett. Amikor Losoncon gimnáziumba jártam, ott is mellette töltöttem az időmet, betanítottam a kerámiaműhelyben, ahol nyaranta 50 forintos órabérért foglalkoztatott.

 

Rettentő más világ volt

Ifjabb Szabó István részt vett a nemzetközi kisplasztikai biennále beindításában, segítette a nemzetközi szimpóziumok és a szabadtéri kiállítások rendszerét, a magyar éremművészet bekapcsolását a nemzetközi szervezetbe, a FIDEM-be. 1984-től 88-ig az alap képzőművészeti elnöke volt. Nógrád megye, Bátonyterenye és Királyhelmec díszpolgára. A felvidéki település főterére ő készítette a díszkút mellett Petőfi, Szent István, Szent Imre és Szent László szobrát. Országszerte mintegy 70 fából faragott és bronzból öntött köztéri emlékművét, emlékszobrát, plasztikáját állították fel.

Mindig elégedetlen voltam, sose voltam megelégedve semmivel

– válaszolja arra a kérdésre, hogy elégedett-e.

Megvan az örömöm abban menet közben, hogy csinálok valamit, és jól sikerül. Másnap meg szétrombolom. Át akarom alakítani, hogy jobb legyen, erre fel elrontom. Ilyen is van. Sosincs kész semmi. Legfeljebb abbahagyja az ember, de nincs készen soha.

Hozzáteszi azt is, nagyon nagy baj, hogy elfogyott az energiája – amit cáfolni látszik, hogy épp egy tíz méter magas Krisztus szobron dolgozik a műterem udvarán. Májusban töltötte be 85. évét.

Mesélni még tudok, csak legyen, aki hallgassa

– vág bele a kezdetekbe.

 

Dorogpusztán született 1927. május 22-én – két évvel nővére után -, Dorogházán anyakönyvezték. Kisterenye a gyerekkora színhelye. Édesapja kerékgyártó volt, majd mesterségét feladva 1932-ben szobrászkodni kezdett. Nagyapja is bognár volt, “ő volt a megbecsült ember, akit a báró nem tegezett, mint a többi cselédet, a mesternek kijárt, hogy emberszámba vette – magázta.”

Mint meséli, apját, az ügyes kezű fafaragót Bóna Kovács Károly kereste meg, és maga mellé vette a műhelybe, ahol az idősebb Szabó három évig ingyen dolgozott.

Addig meg úgy éltünk, ahogy éltünk, nyomorúságosan. Rettentő más világ volt. Szegénység volt. Anyám varrt, apám minden nap utazott Salgótarjánba Bónához

– emlékezik vissza.

Végül a kisterenyei hősi emlékművet már apjától rendelték meg, ami óriási dolog, viszont az alkotónak még műterme sem volt akkor. A fél falu szedte az agyagot a szoborhoz, hogy elkészülhessen a 2,40 méteres, kettős figura, amelynek avatásán részt vett Széll Kálmán belügyminiszter is. Apja aztán a kisterenyei kiskastélyban kapott helyet, ott ismerkedett a szobrászattal ifjabb Szabó István is, akinek első fafaragása egy parasztember szobra. Nem mondaná senki, hogy egy 14 éves gyerek munkája.

 

Ellenállásokat is kiváltott

Gyerekként a deszkakerítés résein át nézték, hogyan taglózzák le a bikát Grünfeld vegyeskereskedő-mészáros hátsó udvarán, a másik oldalon meg azt látták, ahogy a csendőrlaktanya nyitott gangján botozták a terenyei kommunisták talpát. De ha már a gyerekkorról beszélünk, megnyugtat, játszottak is: fociztak például, rongylabdával.

Tízéves korában bejáró diák lett Salgótarjánba, hogy gimnazista lehessen; nyolc pengős tandíjjal vették fel.

Később 15 vagy 18 pengő lett a tandíjam, mert rossz tanuló voltam. De hát mit lehetett csinálni? Reggel a vonaton írtuk a leckét

– jegyzi meg.

A Magyar Képzőművészeti Főiskola másodéves hallgatójaként azt a feladatot kapta, hogy művésztábort szervezzen Salgótarjánban.

Szovjet rendszerű művészeti képzés indult meg az iskolareformmal, munkásábrázolás és egyéb ilyen dolgok, erre alkalmas volt Salgótarján. Az volt a cél, hogy a képzőművészeti képzés szocialista szempontú tematikát biztosítson

– mondja.

Jánosi Ferenc, Kokas Ignác, Orosz Gellért, Ridovics László is részt vett a táborban, mindannyian akkor jártak először bányában, méghozzá munkakezdéstől végig az egész műszak alatt.

Ifjabb Szabó István diplomamunkája a Várpalotán látható Bányász nevű szobor volt. Negyedéves korában – akkor épült a bányaváros – bányajelenetet ábrázoló domborművet készített a nagybátonyi vájártanuló iskola erkélyére, majd hasonló munkát Ajkára. 1952-ben végzett a főiskolán, akkoriban alakult ki a zsűrizés és a lektorátus, és akkortájt szerveződött a képzőművészek szövetsége is.

Csók Istvánnal, Pátczay Pállal együtt az elsők között lettünk a szövetség tagjai – eleveníti fel. – Kezdett intézményessé válni a képzőművészek foglalkoztatása, az ideológia adott volt. Elsőbbséget élveztek a munkásábrázolások, és bár kifejezetten nem tiltották, de nem illett aktokat készíteni. Bár mindez ellenállásokat is kiváltott, a kiállítások szervezésénél is a szocialista elkötelezettséget preferálták. Így nevelődtünk.

 

Mindig az a legszebb, amit csinál az ember

Ifjabb Szabó István köztéri alkotásai között egyaránt megtalálható Marx, Engels és Lenin, a Szentkorona-díszkút, Váci Mihály, Vörösmarty Mihály, a Matyó menyecske, Rajk László, a Mária-szobor, második világháborús és honfoglalási emlékmű, díszkutak, játszótéri plasztikák. Szobrai között van a Táncoló lány, az Anyaság és a Szentháromság szobor.

Magától értetődik, hogy ezt az ideológiát nem lehetett kizárólagossá tenni, ez letisztult

– húzza alá.

Első köztéri megbízását 1953-ban kapta, a Bethlen Gábor-dombormű a budapesti Millenniumi Emlékmű szoborcsoportjában látható. Bronzba öntötte Nógrád megye legismertebb személyiségeit is, Nagy Ivánt, Szontágh Pált, Madách Imrét és Fráter Erzsébetet, Mauks Ilonát és Mikszáth Kálmánt.

Kétévi munkával, 2009-ben készült el Shah Timor rendező filmje ifjabb Szabó István művészetéről. Shah Timor akkor úgy nyilatkozott, hogy a film elkészítésének ötletét az a Horpácson látható Mikszáth-szobor – ifjabb Szabó István alkotása – adta, amelyen az író karos lócán üldögél, mert szerinte Nógrád megyében az a legszebb szobor.

Szeretem a Mikszáth-szobromat, mert magát Mikszáthot is szeretem. Azt a szobrot magamnak találtam ki, nem a megrendelő jött igénnyel

– tárja fel most a művész, de arra nem tud válaszolni, van-e “legkedvesebb” szobra.

Nem tudok ilyen megkülönböztetést tenni. Mindig az a legszebb, a legfontosabb, amit csinál az ember. Csak szeretettel lehet jó szobrot csinálni, ha létrejön a teljes azonosulás, akkor sikerül, különben nem lehet erőltetni. Rutinnal, felkészültséggel sok mindent el lehet érni, de telitalálat csak belső átérzéssel jön létre. Ilyenkor a formai lazaságok is megbocsáthatóbbak, mert benne van az az érzelmi plusz, amelytől az esetleges formai bizonytalanságok is hitelessé válnak. Azt hiszem, ez másnál is így van, nem csak énnálam.

 

Múzeum az álma

Kovács Magyar András táltos egyik híve rendelésére készíti most Jézus mint Pártus herceg című szobrát: a monumentális, 10 méter magasságú alkotást a dabasi kultuszhelyen, Árpád-kori helyszínen állítják majd fel.

 

 

Az alkotó – szavai szerint – még barátkozik a gondolattal, utána olvas, érdeklődik. – Ez nagy kihívás a méretei miatt: arányos is legyen, és tartalma is legyen, létre tudjon jönni a kapcsolódás a szemlélőben, azonosulni tudjon a jelképpel. Ez most már fizikailag és szellemileg is erősen igénybe veszi – vallja be.

Mint magyarázza, csak fémből lehet megoldani. Nem akar ma divatos, geometrizáló formahatárokkal lezárt plasztikát csinálni, hanem oldott emberalakot, oldott formákkal, de nehéz lesz áttenni olyan anyagba, ami örök. A krómacélra gondolt, de az túl merev, talán bronzlemez vagy öntött réz lesz a megoldás. Most az alapforma készül hungarocellből és gipszből.

Ifjabb Szabó István álma, hogy a kisterenyei kiskastélyban, apja egykori műtermében múzeum működjön. Az épület elhelyezkedésénél, belső tereinél fogva is alkalmas erre. Apja munkáihoz csatlakozhatna a kiállításon ő is, felesége, Nagy Mária szobrászművész is.

Nehéz ez, mert pénzigényes – állítja -, de megérné, mert ‘Terenyén létre lehetne hozni olyan látványos múzeumot, amelyben külön szobát kaphatna a népművészet, helyet kaphatnának az Art 11 néven működő helyi amatőr művészek is.

Felvetődött benne, hogy építész fia szakszerűen helyre tudná állítani az épületet, és ide kerülhetnének apjának azon munkái is, amelyekből jelenleg a kisterenyei Gyürki-Solymossy kastélyban látható állandó kiállítás.

A nevelő szándék egyértelműen kialakítható ilyen intézménnyel, de látványosságnak is, turisztikai szempontból is érdekes lenne – fűzi hozzá.

Bejárjuk még a varázslatos, galériás műtermet, ahol gipszben látjuk a történelmi-irodalmi arcképcsarnokot. Az udvaron megállunk a készülő Jézus-szobornál, és beszélgetés közben megkérdezem, nem ülünk-e le egy padra. Szabó István azonban nem akar leülni. Inkább dolgozna már.

 

Forrás: MTI Archívum, 2012
MTI Archív Fotók: Komka Péter

Hozzászólás írása

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

CLOSE
CLOSE