Egymilliárd forintból javítják a foglalkoztatást Nógrád megyében

(Fotó: Kelet-Nógrád Közéleti Magazin | Facebook)

 

Ötéves program kezdődött Nógrád megyében, amelynek keretében képzéssel, a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összehangolásával, a vállalkozások munkaerő igényeinek kielégítésével javítják a foglalkoztatást; a Nógrád megyei foglalkoztatási paktum című program – a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán elnyert több mint 1 milliárd forintból valósul meg – tájékoztatta az MTI-t a projektmenedzser.

 

Sándor Ildikó elmondta: a teljes költségvetés 70 százalékát munkaerőpiaci szolgáltatásokra, képzési- és bértámogatásra kell költeni, de emellett befektetésösztönzéssel, gazdaságfejlesztéssel is foglalkoznak, készítenek például ingatlankatasztert is. A programba 663 hátrányos helyzetű embert vonnak be, köztük alacsony iskolai végzettségűeket, fiatal álláskeresőket, ötven év fölöttieket, GYED-ről, GYES-ről visszatérőket, megváltozott munkaképességűeket, romákat, közfoglalkoztatottakat.

A projektvezető hangsúlyozta: a munkaerőpiaci programok eddig mindig a kínálati oldalról indultak ki, ez a projekt viszont “keresletvezérelt”, vagyis a munkaadók igényeire reagál megfelelő képzéssel és megfelelő munkaerő toborzásával. Az utóbbi években strukturális munkanélküliség alakult ki, sok munkaadó azzal küzd, hogy nem talál megfelelő embert – tette hozzá.

 

A Nógrád megyei foglalkoztatási paktumra öttagú konzorcium pályázott, a megyei önkormányzat, a kormányhivatal, a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és a Jonathan Livingston Seagull Alapítvány. Huszonhét szervezet csatlakozott a programhoz, kamarák, vállalkozói érdekképviseleti szervezetek, a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány, képző intézmények, valamint megváltozott munkaképességűek, hátrányos helyzetűek foglalkoztatásában jártas civil szervezetek.

A megyei foglalkoztatási paktum együttműködési megállapodását 2017. február 17-én, pénteken írták alá a Megyeházán. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata saját TOP fejlesztési keretéből egy városi foglalkoztatási paktumot hoz létre, ugyanakkor az összehangolás biztosítása érdekében a megyeszékhely csatlakozott a megyei paktumhoz is.

 

Kiemelt fotó forrása és további képek: Kelet-Nógrád Közéleti Magazin | Facebook
CLOSE
CLOSE