Biztonságosabbak lesznek Észak-Magyarország barlangjai

Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megye 38 barlangját teszi biztonságosabbá a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI); a 2020-ig tartó, 380 millió forintba kerülő fejlesztéseket az Európai Unió finanszírozza – az igazgatóság erről közleményben tájékoztatta az MTI-t.

 

Mint írják, a Cseppkövek és denevérek című pályázat keretében zajló munka jelentőségét növeli, hogy a barlangok közül 25 fokozottan védett, kettő védett, 11 pedig megkülönböztetett jelentőségű. Az igazgatóság tájékoztatása szerint egyes barlangokban gondot jelent, hogy tönkrementek a több évtizede beépített, közlekedést segítő eszközök és nem biztosítják már a barlangi képződmények védelmét sem, ezért tartósabb eszközökre cserélik a korrodált, balesetveszélyes kikötési pontokat, köteleket.

A műszaki korszerűsítések sorából kiemelkedik a Szeleta-barlang, ahol a bejárathoz vezető nagyon meredek, több szakaszon balesetveszélyes turistautakat teszik biztonságossá járóplatformok építésével. A másik nagyobb beruházás a szilvásváradi, Szalajka-völgyi információs ház épületének állagmegóvása, valamint az épület belső terében és pincéjében a Szalajka-völgyhöz és a bükki barlangokhoz kapcsolódó bemutatóterek kialakítása.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján elérhető tájékoztató szerint a projekt egy nógrádi helyszínt érint, a Nézsai-víznyelőbarlangot. A közelebbi helyszínek között említhetjük még a hevesi Mátraszentimre közigazgatási területén található Csörgő-lyukat is. A projekt a bükki barlangokra koncentrál – érhető módon, hiszen a hegységben több mint 1100 barlangot jegyeztek fel eddig. Itt található a legtöbb barlang, bár jelentős részük a 10 méter hosszt sem éri el, a 100 métert pedig mindösszesen 72 haladja meg. A Bükk leghosszabb és egyben – országosan is – legmélyebb barlangja a 8700 méter hosszú, 254 méter mély István-lápai-barlang.

A BNPI közlése szerint a legtöbb munkát a barlangok megfelelő lezárása adja a szakembereknek. Az omlásveszélyes, beomlott bejáratokba, illetve a biztosítatlan járatszakaszokba végleges biztosítást építenek, eltávolítják az esők által behordott törmeléket és beépítik a közlekedést segítő létesítményeket is. A projekt keretében utak, turistautak közelében összesen 19 helyszínen helyeznek el tájékoztató táblát vagy információs felületet.

 

MTI nyomán
Kiemelt fotó: A bükki Gyurkó-lápai-barlang (Fotó: Ferenczy Gergeny | BNPI)
CLOSE
CLOSE