Betegeket lopott meg egy férfi a salgótarjáni kórházban

Többrendbeli lopás ügyében hallgatták ki gyanúsítottként a 61 éves férfit a salgótarjáni nyomozók – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.7

 

Az elmúlt időszakban többen is jelezték a rendőrségen, hogy a salgótarjáni kórház egyik öltözőjéből valaki különböző értéktárgyakat tulajdonított el. A nyomozók a bejelentéseket követően beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 61 éves nógrádmegyeri lakost.

A nyomozás jelenlegi adatai alapján a férfi idén márciustól kezdve november második feléig összesen nyolc alkalommal ment be a salgótarjáni kórház egyik osztályának öltözőjébe, majd ott a nyitott, illetve az erővel kinyitott öltözőszekrényekből készpénzt, ékszert és különböző okiratokat tulajdonított el. A megkárosított betegek éppen kezelésen voltak.

A férfit a Salgótarjáni Rendőrkapitányság előállították és kihallgatták, de a nyomozók azt is vizsgálják, hogy más hasonló jellegű bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozható-e.

 

(Fotók: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)