Baleset a 21-es úton – Szemtanúkat keres a rendőrség

Egy ismeretlen rendszámú Mercedest és annak vezetőjét keresi a rendőrség – tájékoztatta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerda délután a 3100.hu-t. Cserbenhagyás vétség megalapozott gyanúja miatt nyomoznak az ismeretlen tettes ellen.

 

Egy 43 éves férfi közlekedett autójával még október 6-án (pénteken) 20 óra 5 perckor a 21-es számú főúton Pásztó és Szurdokpüspöki között. Egy enyhén jobbra ívelő kanyarban észlelte, hogy – az “előzni tilos” jelzőtábla figyelmen kívül hagyásával – egy fehér színű, újszerű, Mercedes-szel egy eddig ismeretlen személy egy szemből közlekedő járműszerelvény előzésébe kezdett. A 43 éves férfi – hogy a frontális ütközést elkerülje – elrántotta a kormányt és a szalagkorlátnak ütközött. A Mercedes típusú autóval annak vezetője megállás nélkül továbbhajtott Salgótarján felé. A baleset következtében a 43 éves férfi könnyű sérülést szenvedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik

  • jelentkezzen személyesen a Salgótarjáni Rendőrkapitányságon (Salgótarján, Kossuth út 5.),
  • hívja a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a +36 32 312 148-as telefonszámon,
  • tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható +36 80 555 111 “Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

Kiemelt fotó forrása: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság
CLOSE
CLOSE