Az új pályára terelik a forgalmat a 21-es út hevesi szakaszán is

 

Az aszfalt kötőréteg szintjéig megépült a bal pálya Heves megyében is, így a kivitelező várhatóan 2017. március 22-én, szerdán délután áttereli a forgalmat a részben újonnan megépült pályára. Ezt követően megkezdik a régi jobb pálya bontását. A kivitelezéssel érintett Heves megyei szakaszon Hatvan és Lőrinci között továbbra is 60 km/h sebességkorlátozás és előzési tilalom lesz érvényben – közli a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

 

Nógrád megyében Szurdokpüspöki és Pásztó között a bal pályára januárban megtörtént az átterelés. A jobb pályán majdnem teljesen befejezték a régi pálya burkolatának bontását. Ezen a szakaszon április elején megkezdődhet a burkolat építése. A műtárgyaknál, a hollókői csomópontban, a vadátjárónál és a sertéstelepnél épülő különszintű csomópontnál megkezdődik a cölöpözés.

Pásztó és Tar között már december közepe óta a megépült új bal pályán megy a forgalom, a jobb pálya burkolatának feltörése folyamatban van. A pásztói csomópont nyugati oldala, illetve a főút felett átívelő híd alépítménye épül. A mátraszőlősi csomópontnál a hidak szerkezetkész állapotban vannak, a főpályánál a felüljáró felszerkezetének építése zajlik. A kivitelezéssel érintett területeken a Nógrád megyei szakaszokon 60 km/h sebességkorlátozás van érvényben.

 

 

A 21. sz. főút mindhárom szakaszán, közel 15 km hosszan Heves és Nógrád megyében folyik a munkavégzés. A korszerűsítés célja, hogy az új, 2×2 sávos úttal bekössék Salgótarjánt és Nógrád megyét az országos gyorsforgalmi úthálózatba. A beruházás uniós és hazai forrás felhasználásával az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében (IKOP) valósul meg – közli a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

 

Emlékeztetőül a most folyamatban lévő kivitelezések legfontosabb részletei

Hatvan és Lőrinci között valósul meg a négynyomúsítás, 6,55 kilométer hosszan. A kivitelezést a Swietelsky Magyarország Kft. és a HE-DO Kft. által alkotott konzorcium nettó 8.497.978.613 forintért végzi. Az új út Lőrincinél csatlakozik majd a már elkészült 2×2 sávos szakaszhoz. A fejlesztés keretében a nagygombosi csomópont területén csökkentett paraméterű különszintű csomópontot alakítanak ki, ahol a 21-es számú főút felett vezetik át a 24102 jelű utat. A Lőrincihez tartozó Mátravidéki Erőmű lakótelepe felé vezető 24101 jelű út csatlakozásánál szintbeni “T” csomópont létesül, amelyben valamennyi kanyarodási irány számára lassító, illetve becsatlakozási sávokat alakítanak ki. A 2133 jelű Heréd–Lőrinci összekötő út keresztezésénél lévő szintbeni csomópont területén új különszintű csomópont épül: a 2133 jelű utat a jelenlegi csomóponttól délre, a 21-es számú főút felett épülő új hídon vezetik át.

 

 

Szurdokpüspöki és Pásztó között, 4,5 kilométeren építik ki a 2×2 sávos utat. A kivitelezést a Colas Út Zrt., az EuroAszfalt Kft. és a Colas Hungária Zrt. által alkotott konzorcium végzi 8.037.354.089 forintért. Az építkezés során a meglévő sertéstelep megközelítésére a jelenlegi csomópont területén csökkentett paraméterű különszintű csomópontot alakítanak ki, ahol a 21-es számú főút felett vezetik át a sertéstelepi utat. A 2122 jelzésű hollókői út csatlakozásánál kialakítják a Pásztó déli rombusz típusú csomópontot. Ide kötik be a 2408 számú, Pásztó felé, valamint a 2127 jelű, Csécse felé vezető utak korrekcióját, ezzel együtt a mellékutak jelenleg meglévő 21-es számú főúti csatlakozását megszüntetik. A sertéstelep után vadátjárót is építenek.

Pásztó – Mátraszőlős – Tar között is négynyomúsítják a 21-es számú főutat mintegy 3,7 kilométer hosszban. A kivitelezést a HE-DO Kft. végzi 6.349.998.876 forintért. A projekt során a Pásztó nyugati, jelenleg szintbeni csomópont helyett, attól kis mértékben dél felé eltolva, különszintű csomópontot alakítanak ki, amelyben a 21-es számú főút felett vezetik át a pásztói Irinyi utcát. A TSZ telepre vezető út csatlakozása továbbra is megmarad, gyorsító és lassító sávok kialakításával. Mátraszőlős 21-es számú főúti csatlakozásánál turbó típusú kétsávos körforgalmi csomópontot építenek, itt a gyalogosok közlekedése aluljáróval lesz biztosítva.

 

Forrás és fotók: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.