Állami felszámolót jelöltek ki a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez

 

Új felszámolót jelöltek ki a salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez, mert a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette az adóst – erről szóló végzését a Cégközlöny honlapján tette közzé a Balassagyarmati Törvényszék. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. Nógrád megye legnagyobb foglalkoztatója volt.

 

Az új felszámoló a budapesti Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft., a felszámolóbiztos Vályi Attila. Mint írják, a kormány 154/2017. számú rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a salgótarjáni társaságot, ezért a csődtörvény vonatkozó szakaszát alkalmazni kell az eljárás során. Az állami felszámolóhoz bejelenthető hitelezői igénybejelentés jogvesztő határideje az eredeti kezdő időponttól számított 120 nap. (A Palóc Nagykereskedelmi Kft. felszámolási eljárása május 4-én kezdődött meg.)

A végzés rögzíti azt is, hogy az új felszámoló, az adós és a hitelezők kötelesek elektronikusan kapcsolatot tartani a bírósággal, ennek hiányában a beadványukban foglalt minden nyilatkozatuk hatálytalan.

 

A Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél 2016. szeptember 23-án rendelték el a csődeljárást. A cég a csődeljárás előtt Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, 1300 embert alkalmazott. A CBA korábbi franchise-partnereként és regionális központjaként 86 boltot üzemeltetett a térségben, de a CBA Kereskedelmi Kft. tavaly szeptember közepén kizárta a hálózatából. A Balassagyarmati Törvényszék az idén április 4-én megszüntette a salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. kérelmére elrendelt csődeljárást, mivel az adós és a hitelezők között nem jött létre egyezség.

 

 

Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője a múlt héten arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megkezdik a felszámolás alatt álló cég dolgozóinak kifizetését. Az elmaradt bérek rendezéseként első körben több mint 121 millió forintot fizetnek ki 359 munkavállalónak a bérgarancia alapból, a törvény szerint a nettó járandóságot közvetlenül a munkavállalók kapják. A 3100.hu információ szerint a legtöbb esetben megtörtént az utalás, volt akinek a teljes elmaradt fizetését, a legtöbbeknek ennek egy jelentős részét utalták ki.

Az összeget, amely az elmaradt bértartozás első része, még az előző felszámoló, a budapesti székhelyű Green Adviser Kft. igényelte. Tamási Ildikó arról is tájékoztatott, hogy a felmondások lebonyolítása, a végkielégítések számfejtése után, újabb igénylést követően, a kormányhivatalnak ismét lesz lehetősége támogatást nyújtani a bérgarancia alapból.

 

MTI nyomán