Államalapító Szent Istvánra emlékezett Salgótarján

Szent István ünnepe az, amikor a leginkább magunkba szívhatjuk az összetartozás határtalan levegőjét. Ez az az ünnep, amely leginkább büszkeséggel tölt el bennünket, s az esti tűzijáték fényeit nézve talán nemcsak a szórakoztató látványosságot érzékeljük, hanem a bennünk szétáradó érzést is: magyar vagyok – fogalmazott augusztus 20-án elmondott ünnepi beszédében Fekete Zsolt Salgótarján polgármestere.

 

Szent Istvánra emlékezett és a magyar államalapítást ünnepelte Salgótarján nemzeti ünnepünk hétvégéjén. A rendezvények már szombaton elkezdődtek, amikor városunk történelmében először Salgótarjánba érkezett a Szent Korona hiteles másolata. A Szent József Plébániatemplomban megtartott ökumenikus tiszteletadás után az eredeti Szent Koronával minden részletében megegyező koronát az ünneplők a város Fő terére kísérték, ahol zenés, folklór művészeti programokkal folytatódott a nap. Az ünnepség alkalmából Salgótarjánba látogattak testvérvárosaink, az olasz Vigarano Mainarda, a román, erdélyi Borsa és a szlovák Besztercebánya, Losonc és Fülek városok képviselői is.

 

Augusztus 20-án hagyományosan a Szent István téri koszorúzási ünnepséggel és közös imádsággal emlékezett a város Szent István örökségére. Ünnepi beszédében Fekete Zsolt polgármester az összetartozásról és az ünnep erejéről beszélt, amelyben megláthatjuk elődeink kitartását, küzdelmeit, elszántságát és harcait, amit az utókorért vittek véghez és amely utat mutat a holnap problémáival való szembenézéshez.

A rendezvénysorozat a Fő téren folytatódott, ahol sor került az Új Kenyér szentelésére és ahol Huszár Máté alpolgármester mondott köszöntőt. Az alpolgármester ebben felidézte István király munkásságát és gondolatait, amelyek ezer év távlatából is irányt mutatnak országunk alkotmányos, erkölcsi, vallási és jogi alappilléreinek megtartásához és amelyek a béke, az alázat és a szelídség fontosságára figyelmeztetnek a gőggel és gyűlölködéssel szemben.

 

Második alkalommal került megrendezésre a Losonc és Salgótarján közötti maratoni futóverseny, amelynek résztvevői a térre érkezve lépték át a 42 kilométeres táv célvonalát. A nap koncertekkel, szórakoztató családi programokkal folytatódott és a hagyományos tűzijátékkal fejeződött be, amelyre a hűvös idő ellenére idén is sokan kíváncsiak voltak Salgótarján belvárosában.

 

Forrás: Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kiemelt fotó: Ünnepi tűzijáték Salgótarjánban, 2017. augusztus 20-án este (Fotó: Babus Patrik)