A Sakkozzuk ki! akciócsoport nyerte el az Új Nemzedék díjat

(Fotó: Árvai Károly/kormany.hu)

 

Átadták az Új Nemzedék Központ által idén alapított Új Nemzedék díjat hétfőn Budapesten, az elismerést a Sakkozzuk ki! akciócsoport nyerte el. Az ismertetés szerint a csoport mintegy ötven önkéntese közös összefogással szépítette meg Salgótarján egyik közkedvelt közösségi terét. A résztvevők padokat festettek, virágtartókat készítettek és közösségi kertet alakítottak ki.

 

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a rendezvényen arról beszélt, hogy nem jó általánosságban beszélni a mai fiatalokról és sablonokat húzni rájuk, mert a mai fiatalok világa rendkívül izgalmas és kihívásokkal teli. Elmondta, az Új Nemzedék Központ tevékenységének lényege, hogy legyenek olyanok, akik értik a fiatalok nyelvét, foglalkoznak a fiatalokkal, segítik a kommunikációt a fiatalok és a kormány között. A díjjal olyan tevékenységet ismernek el, amely az önkéntesség, az innováció és az együttműködés hármas egységét valósítja meg.

Közölte, a felhívásra 120 pályázat érkezett, amelyből szakmai zsűri választotta ki a tíz legjobbat, majd internetes döntött a nyertesről. A pályázati kiírás szerint az Új Nemzedék díjat olyan fiatalokból álló, vagy fiatalokat megszólító informális közösség vagy szervezet kaphatja meg, amely önzetlenül tett valamit a környezetéért, közösségéért, vagy hozzájárult egy társadalmi probléma megoldásához. A díjjal egymillió forintos kommunikációs támogatást jár, amit a projekt bemutatására lehet felhasználni, így készíthető belőle dokumentumfilm, de fordítható pr- és egyéb marketingtevékenységre is.

A nyertes egy Litraconból, azaz fényáteresztő üvegbetonból készült, kockát ábrázoló díjat vehetett át, amelyet Nagy Sándor Zoltán grafikusművész készített. A Litracon Losonczi Áron találmánya, amely elsőként ötvözi a beton nehézségét, tömörségét és a fény könnyedségét, transzparenciáját.

 

(Fotó: Árvai Károly/kormany.hu)
(Fotó: Árvai Károly/kormany.hu)

 

Az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. 2012 óta működik ifjúságpolitikai háttérintézményként az Emmi felügyelete alatt. Tevékenységének fő célcsoportja a 12-25 év közötti fiatalok, valamint a velük foglalkozó szakemberek. Az Új Nemzedék Központ tehetséggondozó, mentoráló és közösségépítő szerepet tölt be, valamint kutatásokat, szakmai konferenciákat szervez, országszerte húsz közösségi térrel várja a fiatalokat – foglalja össze az MTI.

 

Kiemelt fotó: Novák Katalin államtitkár és Langa Boglárka, a Sakkozzuk ki! akciócsoport egyik vezetője (Fotó: Árvai Károly/kormany.hu)