A párakapuk és a szökőkút után most a Megyeháza kerítése és egy kuka is rongálás áldozata lett

Ismét “erősre” sikerült az este valakinek vagy valakiknek Salgótarjánban.

 

A város lakossága már hozzászokhatott, hogy a hétvégéken – de talán legfőképpen a szombati reggeleken, délelőttökön – az éjszakai mulatozások eredményeképpen vagy hányást és üvegszilánkokat kell kerülgetni, vagy valamilyen rongálás képe fogadja a járókelőket. Mi ma az utóbbival találkoztunk a Rákóczi úton, ahol valaki vagy valakik egy (?) szemetesen, illetve a Megyeháza kerítésén élték ki magukat. Az ilyen és hasonló rongálások lassacskán mindennaposak lesznek a belvárosban is.

 

 

A rongálások elkövetői “természetesen” a hőségre sincsenek tekintettek.

Az önkormányzat és a vízmű idén is párakapuk kihelyezésével igyekszik könnyíteni a hőség elviselését. Sajnálatos módon azonban az eszközöket rendszeresen megrongálják, így a folyamatos javításuk, pótlásuk külön feladatot jelent a szakembereknek

– idézzük az önkormányzat július 21-i tájékoztatását.

Sajnálatos módon tegnap ismét megrongálták a belvárosban kihelyezett párakapukat és a szökőkutat, így ezek a legnagyobb hőségben – az eltulajdonított és tönkretett alkatrészek pótlásáig, javításáig – nem üzemelnek. Az önkormányzat és a vízmű szakemberei dolgoznak a károk helyreállításán

– idézzük az önkormányzat újabb, augusztus 2-i tájékoztatását. A javítás azóta megtörtént, a problémakör viszont – mint azt a mai képek is mutatják – visszatérő a városban.