A muzsika játék – A Budapesti Fesztiválzenekar gyerekkoncertje Salgótarjánban

 

Szerdán (2017. június 21-én) délelőtt 11 órakor a Zeneiskola előtti téren, A muzsika játék címmel tartanak játékos hangszerbemutatót, gyermekeknek szóló koncertet és hangszerkészítő foglakozást a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.

 

Nem először járnak Salgótarjánban, hiszen márciusban a programban részt vevő diákoknak adtak koncertet Budapesten több alkalommal is, majd áprilisban pedig a regionális próbára jöttek el a zenészek Nógrádba. Most a város közönsége számára hozzák el gyermekprogramjukat, hogy minél több Salgótarjánban és környékén élő családnak legyen alkalma megismerkedni azzal a csodával, amit a komolyzene jelent.

A program ingyenes, az eseménnyel kapcsolatban további információ ide kattintva érhető el.

 

Kiemelt fotó forrása: BFZ – Budapesti Fesztiválzenekar | Facebook