A Kis-Zagyva-völgyben szarvassal, Karancsalján lóval ütközött egy autós

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén pénteken két anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök – a Kis-Zagyva völgyében, illetve Karancsalján.

 

Egy 50 éves férfi közlekedett autójával pénteken hajnalban Nagybárkány felől Lucfalva irányába tartott, amikor gépjárműve elé egy szarvas ugrott. Az állatot elütötte, így az autóban anyagi kár keletkezett, de a baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Karancsalja főutcáján pénteken este 21 óra után nem sokkal történt baleset. Egy 23 éves férfi Karancslapujtő felé tartott, amikor egy – a tartási helyéről elszabadult -, az úttest közepén, az autóval szemben haladó lónak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri az autósokat, hogy a mezőgazdasági termőterületek melletti utakon vezessenek fokozott óvatossággal. Bármikor az útra tévedhet egy vad, még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla.

 

Kiemelt fotó: A karancsaljai balesetben részes autó (Forrás: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság)
CLOSE
CLOSE