34 ezer forint tartozása miatt megásatták saját sírját a fiatal férfival

A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik bántalmazták az egyikőjüknek pénzzel tartozó sértettet, majd egy erdőben elkezdték vele megásatni saját sírját.

A 18 éves sértett tavaly nyáron az elsőrendű vádlott nevelt fiától megvásárolta annak mobiltelefonját, de azt csak részben fizette ki, és a készüléket sem adta vissza, ezért a két vádlott a 34 ezer forinttal tartozó férfi keresésére indult. Először a lakóhelyére mentek, ahol az elsőrendű vádlott rendőrnek adta ki magát és azzal állt elő, hogy azért keresi a fiatalt, mert egy lopás szemtanúja volt és szeretné kihallgatni. Mivel nem találták otthon, felhívatták az ott lévő rokonával és továbbra is hivatalos eljárást színlelve találkozót beszéltek meg vele az egyik salgótarjáni áruház parkolójába.

A találkozó során az elsőrendű vádlott a gépkocsijukhoz kísérte a sértettet, de mivel a fiatal gyanút fogva el akart menekülni, a másodrendű vádlott berántotta őt a gépjárműbe, majd az elsőrendű vádlott otthonához indultak – a Zsaru Magazin egy korábbi cikke alapján Bárnába. Útközben elvették tőle a telefont, szidalmazták, és a másodrendű vádlott több alkalommal meg is ütötte őt. Amikor megérkeztek a készüléket visszaadták az elsőrendű vádlott nevelt fiának, majd az elsőrendű vádlott egy ásót és egy karót tett a gépjárműbe.

Ezután egy erdős területre vitték a sértettet, ahol kijelentették, hogy élve eltemetik. Ráparancsoltak, hogy ássa meg a saját sírját.

A fiatal férfi hozzá is fogott az ásáshoz, közben az elsőrendű vádlott azt kérdezgette, hogy mennyit ér az élete, majd azt követelte, hogy fizessen nekik fél éven keresztül havi 60 ezer forintot, különben megölik. A sértett halálfélelmében ígéretet tett a követelés teljesítésére. Az elsőrendű vádlott ezt követően a bordáján ököllel még megütötte a sértettet, majd a rémült fiatalt otthagyták az erdőben és távoztak a helyszínről.

A Salgótarjáni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakat társtettesként, hivatalos eljárás színlelésével elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével, önbíráskodás bűntettével, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntett kísérletével és könnyű testi sértés vétségével vádolja. Az ügyészség velük szemben – halmazati büntetésként – börtönbüntetés kiszabására, a közügyek gyakorlásától való eltiltásra, valamint a felmerült bűnügyi költségek viselésére tett indítványt. A házi őrizetben lévő vádlottak ügyében a Salgótarjáni Járásbíróság jár el.