2017 első féléve Nógrádban: tovább fogytunk, bővült a termelés, több turista érkezett

Fókuszban a megyék – közzétette a 2017 első félévi folyamatokat átfogóan ismertető összefoglalóját a Központi Statisztikai Hivatal. Válogatásunk a demográfiai, munkaerőpiaci, ipari, lakásépítési, állattenyésztési és turisztikai adatokra fókuszál.

 

Ebből kiderül: szinte változatlan számú élveszületés mellett jelentősen nőtt a halálozások száma, emiatt felgyorsult a népesség természetes fogyása – 787 fővel csökkent a lakosságszám. Közel kétszer annyian haltak meg, mint ahányan születtek.

 

A megye foglalkoztatási mutatói 2017 második negyedévében javultak – a munkanélküliek száma tizedével csökkent, a foglalkoztatottaké pedig a megyék között a legnagyobb mértékben nőtt. A gazdaságilag aktív népességből 82 ezer fő foglalkoztatottként, 6 ezer fő munkanélküliként jelent meg a munkaerőpiacon.

Ezzel együtt Nógrád megye munkaerőpiaci mutatói továbbra is elmaradtak az országostól.

Nógrád megyében a 2017. júniusi zárónapon 11,5 ezer fő álláskeresőt tartottak nyilván, 5 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időpontjában. Az álláskeresők közel harmada legfeljebb 3 hónapja, bő harmada egy évet meghaladóan nem tudott elhelyezkedni. Az álláskeresők 53 százaléka legfeljebb az általános iskola 8 osztályával, 23 százaléka szakiskolai, szakmunkás bizonyítvánnyal, 22 százaléka középiskolai, technikusi végzettséggel, 2,3 százaléka diplomával rendelkezett. A főiskolai, egyetemi végzettségűek aránya a legalacsonyabb a megyék között.

A családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított havi nettó átlagkereset 148 ezer forint volt Nógrádban. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a havi bruttó átlagkereset 254 ezer forint, a nettó 169 ezer forint volt, mindkettő 14 százalékkal több mint egy évvel korábban.

 

A megyei székhelyű ipar termelési volumene és az értékesítése egyaránt emelkedett, a nógrádi székhelyű építőipar teljesítménye az országos átlagot meghaladóan bővült.

2017 első félévben a 4 főnél többet foglalkoztató ipari vállalkozások Nógrád megyei telephelyein 212 milliárd forint termelési értéket állítottak elő, összehasonlító áron 9,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A megyei székhelyű, 49 főnél többet foglalkoztató ipari szervezetek 101 milliárd forint értékű termelése volumenét tekintve 9,5 százalékkal haladta meg a 2016-os első félévit. A legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipari területek közül a gép, gépi berendezés gyártása és a kohászat, fémfeldolgozás kibocsátása – összhangban exportpiacaik bővülésével – 23, illetve 38 százalékkal emelkedett. A villamos berendezés gyártása, valamint gumi-, műanyag és építőanyag ipar teljesítménye viszont elmaradt az egy évvel korábbitól.

 

2017 első félévében Nógrád megyében 5 lakás épült, ugyanannyi, mint az előző év azonos időszakában. Mind az öt lakást természetes személyek építtették, saját használatra, családi házas formában. A százezer lakosra eső épített lakások száma így 3 megyénkben, míg Budapesten 56, Győr-Moson-Sopron megyében pedig 317 ez az érték.

 

A 2017. június 1-jei eszmei időpontban végzett állatszámlálás adatai szerint Nógrád megyében a szarvasmarhák kivételével valamennyi főbb haszonállatfajból kevesebbet tartottak, mint egy évvel korábban. Legnagyobb mértékben, csaknem háromtizedével a 200 ezer egyedet számláló tyúkállomány esett vissza. A tyúkok több, mint héttizedét kitevő tojók száma ennél kisebb mértékben, 12 százalékkal csökkent.

 

A megye kereskedelmi szálláshelyein a vendégéjszakák száma jelentősen bővült – a szálláshelyeket 33 ezer vendég összesen 67 ezer vendégéjszakára vette igénybe.

Ezek közel harmadával magasabb értékek, mint az egy évvel korábbi azonos időszak alatt.

A megye kereskedelmi szálláshelyein az első félévben 1 milliárd forint bruttó árbevétel képződött, folyó áron 48 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.